Birtokvédelmi jogalkalmazóként meggyőződésem, hogy kamerarendszerek kapcsán kialakult szomszédkonfliktusok megoldására jóval hatékonyabb az adatvédelmi eljárás mint a birtokvédelmi (írtam is erről korábban).
Most egy másik fókuszból közelítem meg a kérdést, ha használhatok ilyen nagy szavakat, a “hipotézis” ugyanaz maradt: az adatvédelmi eljárás jóval hatékonyabb megoldást kínál mint egy birtokvédelmi döntés, ha a visszatartó erő a cél. A birtokvédelmi döntést a birtokvédelmi eljárás sajátosságai és a Ptk. vonatkozó szakaszának helyes értelmezése alapján eleve nagyon nehéz meghozni ha egyáltalán meg lehet (hiszen egy kamera a házfalon melyről semmilyen információja nincs általában a kérelmezőnek, mennyiben csorbítja a birtoklás jogát, azaz mennyiben akadályozza vagy gátolja a tényszerű hatalomgyakorlást az adott ingatlan fölött?), de ha mégis általam jogalkalmazói bravúrnak tekintve megalkotásra kerül, abban biztos vagyok, hogy a végrehajtás során sok keserű percet fog okozni a jogalkalmazónak.
Adatvédelem és birtokvédelem – miért mumus az egyik, miért nincs a másikban érezhetően elrettentő szankció? Mi lehet vajon a különbség a NAIH és a jegyző között? Miért “félnek” jóval többen a NAIH-tól, miért kapkodott mindenki fűhöz-fához a GDPR hatályba lépése előtti napokban, hogy teljesítse a vélt vagy valós kötelezettségeket adatkezelőként, vagy miért alkalmaznak sokan akkor is adatvédelmi tisztviselőt, amikor nem kötelező a szervezetükre nézve?
Magyarázatként egyrészt a GDPR hatályba lépését megelőző PR-t tudom megemlíteni, amikor tényleg a csapból is az folyt, hogy a NAIH akár 20 millió eurós bírságot is kiszabhat.
Milyen PR-ja van a birtokvédelemnek? Sokaknak elsőként Arany János fülemüléje jut eszébe, vagy például olyan elrettentő jogesetek, amikor a párkányi hölgy hosszú éveken át “szórakoztatta” szomszédait az ablakba rakott rádión keresztül igényes operaáriákkal, az ottani hatóságok pedig semmit nem tudtak ellene tenni, de például az ügyészség statisztikáiban is előkelő helyet foglalnak el a birtokvédelmi konfliktusokból kialakuló csoportos garázdaságok vagy testi sértésbe torkolló összeütközések, sajnos gyilkosság is történt már szomszédkonfliktusok miatt.
Ahogyan a birtokvédelmi ügy egy magánjogi jogvita közigazgatási eljárásban megoldva (a birtokvédelmi kormányrendelet hatályba lépése óta már a közigazgatási “hatósági” jelzővel is csínján kell bánnunk, az alapeljárásban ugyanis az Ákr. két szakaszát alkalmazhatjuk csak, a végrehajtási szakaszban viszont az Ákr. és a Vht. összeolvasására van szükség) tehát nem klasszikus hatósági ügy, úgy az adatvédelmi hatósági eljárás is fura hibridje a közigazgatási és a szabálysértési jellegű szabályok összességének.
Ilyen például a bírságkiszabás kapcsán a súlyosító és az enyhítő körülmények számbavétele (ami egyébként a szabálysértési jog sajátja, mely egy külön jogág, nem keverendő a közigazgatási joggal), melyek az adatvédelmi bírság mértékét növelhetik vagy csökkenthetik. Ez számomra mint korábbi szabálysértési jogalkalmazó számára fura felismerés volt szakjogászi tanulmányaim során, hiszen a közigazgatási jog sajátja az objektív felelősség, a puszta jogszabály-szegés elegendő a szankcióhoz, az együttműködési szándék megléte vagy hiánya, a súlyosító-enyhítő körülmények számbavétele pedig amint már említettem a “bagatell büntetőjog” a szabálysértés sajátja.
Tipikus enyhítő tényező az adatkezelő együttműködési hajlandósága, vagy hogy már az eljárást megelőzően vagy annak lefolytatása alatt olyan intézkedéseket tett, amellyel mérsékelni tudta a cselekménye következményeit.
Ugyanez értékelhetetlen tényező a birtokvédelmi kormányrendelet óta, pedig milyen értékes lehetne a kárenyhítés ténye nyilván önmagában is plusz a döntéshozatal kapcsán megtehető értékelhetősége, hiszen a korábbi jogszabállyal ellentétben a 2015-ben hatályba lépett kormányrendelet nem ismeri az egyezség intézményét. Egyezkedni tehát károkról 2015 óta nem lehet. A jegyző dönthet a Ptk. vonatkozó szakasza alapján – de nem kötelessége – a károk, költségek, hasznok kérdésében birtokvédelmi eljárásban, de nem árulok el nagy titkot, hogy nem szokott. Egyrészt viszonylag kevesen dokumentálják a kárenyhítést folyamatos számlakéréssel vagy más módon, másrészt a jegyzők többsége úgy ítéli meg, hogy a kármegállapításhoz olyan szakértelem szükséges, amely nála nem található meg (birtokvédelmi eljárásban pedig szakértőt kirendelni nem lehetséges).
A NAIH országos illetékességű szerv, de önmaga által is deklaráltan nincs kapacitása például az összes kamerás visszaélés felderítésére és szankcionálására, hiszen az egész országban való hatósági ügyintézésre alig 140 fős állománnyal rendelkezik, melyből nyilván nem mindenki érdemi ügyintéző. Ezt felismerve kilobbizták, hogy 2019-től például a kamerás adatkezelések kapcsán megkereshetik a települési jegyzőket, hogy ők vegyék fel azt a hosszú kérdéslistán alapuló jegyzőkönyvet egy helyszíni szemlén, amely segít az adatvédelmi eljárást lezárni és megfelelő döntést hozni.
A jegyző tehát a NAIH helyett szemléz és beküldi a jegyzőkönyvet. Az ebben a jegyzőkönyvben végigvett kérdéslistára adott választömeg lenne az az alap birtokvédelmi kérelemtartalom, melyet a kérelmezőnek önként, magától összeállítva, összeszedve prezentálnia kellene úgy, hogy a jegyző abban nem segíthet, hiszen a jegyző a birtokvédelmi eljárásban nem bizonyít, csak értékeli a két fél által benyújtott bizonyítékokat. A kezdő kérelemhez is nagyon óvatosan kell segítséget nyújtania, ha meg akarja őrizni a fegyveregyenlőséget illetve a tisztességes, elfogulatlan ügyintézés követelményét.
A NAIH előtt az sem “baj”, ha az adatkezelő nem együttműködő, részben együttműködő vagy egyáltalán nem reagál a megkeresésekre, ezt a súlyosító körülmények között lehet értékelni, de ettől még bőven ki lehet szabni például bírságot, ha más körülmények arra utalnak, hogy pl. jogszerűtlen adatkezelés történt. Kellő bizonyítékok vagy nem kellő együttműködés esetén mindez birtokvédelmi eljárásban vagy már az elején a kérelem elutasításához vezet vagy a későbbiekben az eljárás megszüntetéséhez, hiszen nem sikerült feltárni a tényállást, az együttműködés hiányát (pl. a helyszíni szemlén az ingatlanra nem engedik be a hatóságot) eljárási bírsággal sem lehet “honorálni”.
A NAIH által meghozott döntés, mely jellemzően a kamera levétele vagy olyan irányú átmozgatása illetve maszkolás alkalmazása lehet, ami a jövőben kizárja a szomszéd megfigyelését (magánszemélynél ritkábban, jogi személynél gyakoribb módon bírságkiszabással együtt alkalmazva) jóval hatékonyabb beavatkozás és elrettentés lehet véleményem szerint ahhoz képest, mint amikor a jegyző hoz egy birtokvédelmi kötelezést az “eredeti állapot” helyreállításáról (amint a Ptk. is fogalmaz). Ha a jogalkalmazó ugyanis nem járja körbe alaposan, hogy mi volt pontosan az eredeti állapot, az minimum háromféle lesz: ami a kérelmező, ami a kötelezett és ami a jegyző fejében létezik. Ezt önkéntes teljesítés hiányában végrehajtani pedig igazi jogalkalmazói bravúr lesz, ha egyáltalán lehetséges.
