A kormány oldalán elérhető közigazgatási (ún. „OSAP”) statisztikák szerint az állampolgárok egy évben átlagosan 6000 kérelmet nyújtanak be a jegyzőkhöz birtokvédelmi eljárás kezdeményezése céljából, Ezek nyomán átlagosan 4000 elutasító döntés születik (elsősorban a jegyzői birtokvédelem vélt „kamillatea” hatása miatt, vagyis hogy általános orvosság, mindenre gyógyír) és a 2000 helyt adó döntés mellett nagyjából 500 keresetlevél érkezik a járásbíróságokra a jegyzői döntések megváltoztatása érdekében. Érdekes adat még, hogy évente 4-500 végrehajtási eljárás indul, vagyis vélelmezhetően vagy nagy az önkéntes teljesítések aránya a helyt adó döntések nyomán, vagy ha mégsem, a kérelmezőknek nincs már energiájuk az alapeljárás mellett egy végrehajtási eljárásba is belevágni (amihez pedig mindösszesen egy újabb, szintén illetékmentes kérelem szükséges).
Ezek önmagukban puszta számok, de ha tudjuk, hogy évente átlagosan 2000 birtokvédelmi per indul és összesen kb. 8000 dologi jogi per a bíróságokon, akkor már elég impozáns számnak tűnik, és látható, hogy a jegyzői birtokvédelem kedvelt védekező (?) támadó(?) fegyver a lakosság körében sokszínű problémáik megoldása érdekében.
A birtokvédelmi ügytípusok között előkelő helyet foglalnak el az állattartással járó zavarások (zaj, bűz, kártevők megjelenése, forgalom megnövekedése) akár haszonállat-tartásról akár kedvtelésből tartott állatokról beszélünk.
Mivel a jegyzői birtokvédelmi eljárásban kötelező módon a kérelmező bizonyít, elég gyakran kerülnek elő fotók illetve videófelvételek a feltételezett birtoksértésről (bár szagot kétségtelen nehéz videóra rögzíteni és a zaj is elég szubjektív fogalom, függ ezer más dolog mellett attól is, hogy milyen műszaki eszközzel rögzítettük). Amikor „csak” az állatokat fotózzák-videózzák bizonyítás céljából, még nem merül fel a GDPR hatálya illetve megsértése hiszen Cirmi vagy Buksi nem lehet érintett adatkezelési szempontból (a közkeletű vélekedéssel ellentétben viszont nem is dolgok, „csak” a dolgokra vonatkozó polgári jogi szabályokat kell rájuk alkalmazni az állatvédelmi szabályokkal kiegészítve).
De mi van akkor, ha a bizonyítékként becsatolt felvételeken már Cirmi és Buksi gazdája is vagy akár harmadik személyek is feltűnnek? És itt jutunk el az írás fő kérdésfelvetéséhez, miszerint egy hozzájárulás nélkül készített felvétel valakinek a képmásával megalapozhat-e jegyzői birtokvédelmet vagy inkább más eljárásban kapható rá orvosság?
Hatósági jogalkalmazó lévén nálam a „kameráz a szomszéd” témakör alapvetően úgy jelent meg, hogy egyrészt mélyen nem értek egyet a Pfv.21.318/2016/4. számon közzétett döntéssel, melyben a vezető gondolat végtelenül leegyszerűsítve az, hogy egy filmfelvétel személyiségi jogok csorbulása mellett megvalósíthat birtokháborítást is. A másik napi tapasztalatom a témában, hogy a hatáskör hiányában elutasított birtokvédelmi kérelem után a NAIH-hoz forduló ügyfél ügyében bekért ügyirattal kapcsolatban a kísérőlevélben a NAIH megjegyzi, hogy bár országos illetékességű szerv, de nincs kapacitása eljárni a kamerás ügyekben, úgyhogy lehetőség szerint mégis „el kellene” bírálni az ilyen ügyeket akár birtokvédelmi keretek között.
Néhány alapvetést tegyünk meg. A birtokláshoz fűződő jog a tulajdonjog egyik részjogosítványa, hatalom egy ingó vagy ingatlan dolog felett, jegyzői szakaszban elsősorban tény, látszat (és ennek védelme); bírói szakaszban már a jogkérdés/jogcím vizsgálata. Valóban a birtoklás jogát csorbítja-e, ha személyes képmásunk, ingatlanunk környezete felvételre/rögzítésre/továbbításra kerül? Csorbul-e a jog vagy egyenesen kiestünk-e a birtoklásból egy felvétel miatt?
A kamerarendszerek alkalmazása (elsősorban technikai beállításoktól függően) elhelyezésük és látószögük alapján alkalmasak lehetnek arra, hogy mások megfigyelésével, felvételek készítésével a megfigyelt személyek személyhez fűződő jogait, magánszféráját megsértsék. Erre a NAIH előtt megindított közigazgatási vagy bíróság előtt megindított peres eljárás adhat igazi orvosságot.
Az alapvetés további része, hogy mi az az információmennyiség, amit a birtokvédelmi kérelmet benyújtó biztosan képtelen lesz bizonyítani (ami pedig a birtokvédelmi kormányrendelet szerint egyértelműen az ő kötelessége, nem a jegyzőé). A kérelmek annyit tartalmaznak jellemzően, hogy „a szomszéd felszerelt egy/több kamerát, biztos megfigyel engem, vetessék le”.
Mi az amit tehát a kérelmezőnek kellene minimálisan bizonyítania, ha birtokvédelmi jogalkalmazóként úgy érezzük, hogy nálunk belefér a képmással való visszaélés mint a birtoklás jogának csorbítása? Ezt egyébként a NAIH maga is elvárja az adatkezelőhöz intézett kérdéssorára válaszul saját eljárásában, hogy megalapozottan tudjon dönteni, nézzünk egy ilyen listát a teljesség igénye nélkül:
- mikor és hány kamerát telepítettek, az mind működő vagy van-e közte álkamera (álkamerára pl. nincs a GDPR-nak hatálya)
- milyen informatikai rendszer áll a kamerák mögött
- csak élőképet vesz-e
- folyamatosan veszi-e az élőképet vagy percenként csak számú meghatározott kockát
- a megfigyeléshez kapcsolódik-e monitor, arra ki lát rá
- a felvételt rögzítik-e, hol tárolják, milyen szerveren, mennyi ideig
- ha rögzítésre kerül a felvétel, törlik-e és milyen időközönként
- továbbítják-e bárhová a felvételt, uniós tagállamba vagy harmadik országba stb.
Álkamerák telepítésére nem terjed ki a GDPR hatálya teljesen logikusan, hiszen ott nem történik adatkezelés. Működő kamerarendszernél sem automatikus a tény, hogy adatkezelés történik, ha az csak magántulajdonú területet vesz de nem vesz fel/rögzít/továbbít semmilyen adatot.
Kérdéses, hogy álkamera telepítése lehet-e alapja birtokvédelemnek, vagyis egy biztonságérzetet adó üres dobozra mondhatjuk-e azt, hogy sérti a szomszéd birtokláshoz való jogát? Nem arról van-e szó, hogy éppen hogy a lakóövezetre tágabb körben „vonzza be” a biztonságérzetet? Adható-e birtokvédelem idegességre, esztétikai kifogásra akkor, amikor a birtokvédelmi eszköztár befejezett birtokháborítás esetén az eredeti állapot helyreállítása, folyamatban lévőnél pedig a magatartástól való eltiltás? Egy üres doboz felszerelése befejezett cselekmény vagy látványa folyamatos birtokháborítást valósít meg (ha egyáltalán ugye…)? Eléri-e az álkamera által okozott érzet a jog ingerküszöbét, be kell-e indítani miatta a jogi eszköztárat? Van-e nekünk birtokvédelmi eljárásban eszközünk, felhatalmazásunk mérlegelni az egyik fél álkamerával elért biztonságérzetét a másik fél álkamerával elért megfigyeltség-érzetével? (Lelövöm a poént: nincs. Jogok és érdekek mérlegelésére a bíróságnak van lehetősége szomszédjogi perben).
Ami igazából megint minket erősít a NAIH joggyakorlatát áttekintve, hogy náluk is előkerül dilemmaként, hogy valódi megfigyelés történik vagy csak a megfigyeltség érzését tapasztalja a fél, ide hasonló dilemmaként példának hozhatom azokat a jogeseteket birtokvédelmi-szomszédjogi témakörben, amikor valakit mobil-átjátszótorony vagy szennyvíz-átemelő berendezés „zavar”, és amire birtokvédelmet nem kap egyébként a bíróságtól, de valamilyen jelképes kártérítést az esztétikai-pszichés alapon bekövetkezett forgalmiérték-csökkenés miatt igen.
Lehet-e meg nem történt dologra birtokvédelmet adni? Az álkamera mint megfigyeltség érzetét keltő doboz jellegét tekintve hasonlít azokhoz a birtokvédelmi kérelmekhez, melyekben nulla bizonyíték mellett az a felvetés, hogy „félek, hogy ki fog dőlni a szomszéd fája a házamra.” Lehet-e félelemre birtokvédelmet adni? Nyilvánvalóan nem, az én joggyakorlatom ilyenkor igazságügyi kertészmérnök szakértő kirendeléséhez nyúl, hogy valóban veszélyeztet-e a fa élet- vagy vagyonbiztonságot mert pl. öreg vagy beteg; vagy a Ptk. 6:523. §-át szoktam javasolni, bíróság előtt kérhető a jövőbeli kár megtérítésére szolgáló letétre kötelezés.
És ha esetleg valaki mégis beleszorította valamilyen kellően általános levezetéssel a képmás felvételét a birtoklás jogának sérelmébe, akkor adódik még két fontos kérdés: melyik időpillanat felvételére alapozva lehet(ne) birtokvédelmet adni? Mi volt az eredeti állapot? A „kijött a NAIH, a szomszéd elfordította a kamerát, elment a NAIH, a szomszéd visszafordította a kamerát” típusú problémakör egyébként a NAIH joggyakorlatában is rendre visszatérő ügyféli kifogás. „Nem csináltak semmit.” Akármilyen parádés eljárást folytat le egy szerv rengeteg bizonyítékot beszerezve, ha végül elutasító/megszüntető döntés születik, az ügyfél úgyis azt mondja, hogy „nem csináltak semmit”. Az ügyfeleknek – nyilván nem mondok újat – nagyon nehéz elmagyarázni, hogy sem a NAIH, sem a jegyző, sem más közigazgatási szerv nem egy 0-24-ben ügyeletben készenlétben lévő gyors reagálású hadtest, az ügyintézési határidők arra valók, hogy ha nem is maximális mértékben, de a döntés megalapozásához kellő napszámot igénybe véve folyjanak az eljárások. A másik vesszőparipám vissza-visszatérően pedig a józan ész: szabad-e olyan döntést meghozni az alapeljárásban amivel az ügyfél időlegesen elégedett lesz, de mi már akkor látjuk, hogy végrehajthatatlan?
Írta: dr. Kajó Cecília, Bojtár Egyesület titkár
